2015. október 6., kedd

Színjátszás

Nyáron egy olyan grafikai munkán dolgoztam, amelynek kapcsán az edényeimen megjelenő mintákkal játszottam. Ekkor - pusztán játszásiból - készítettem néhány színes változatot is a virágos mező rajzából, efféléket:
Innen jött az ötlet, hogy a színpompás rét megjelenjen csészéken is, legalább próbaképpen. A kísérlet jól sikerült - a legutóbbi vásárban gyorsan elkelt az összes ilyen vidámság. Ha már így szerettétek őket, készülnek még hasonlók a közeljövőben. A vásár előtt csak egy gyors fotózásra volt mód, most utólag felteszem ide is a dokumentációt az edényekről.


 Ebből a sorozatból én ezt a színösszeállítást szeretem a legjobban:






 Szürkéskék vörösrézzel - nagyonszeretem ezt a színkombinációt is:
 Egyszer volt, hol nem volt volt egyszer egy aranyerdő, egy ezüsterdő és egy rézerdő:
Néhány férfiasabb darab is készült, az új, hatszöges mintákkal:

1 megjegyzés:

  1. tetszenek,
    én még a bögrefüleidet is szeretem:
    hogy sosem ott van, ahol a gyári bögréknek (kicsit talán lentebb, kicsit saját, "kicsit" emberi, nagyon szerethető), hogy annyira kézi, és annyira megható

    VálaszTörlés