2014. december 9., kedd

Nagyvizit a műhelyben

MŰHELYFILM, klikk!

 (Amit nem lehet a bejegyzésbe videóként beágyazni valami homályos technikai okból kifolyólag, viszont az OLDALSÁVBAN megtalálható!)

A fenti hangulatos filmecskét Katona Ádám készítette. Még ősszel videózta a műhely különféle zugait, különös tekintettel a kemencére, ugyanis épp aznap reggel hűlt le a kemence annyira, hogy ki lehetett pakolni a frissensült edényeket, amikor megérkeztek. Ketten jöttek: Ádám kitalálta, hogy filmezni szeretne nálam, és eljött vele Pick Róbert is, aki pedig rengeteg fotót készített a műhelyről. Fel is tette a facebook oldalára, az album ITT TEKINTHETŐ MEG.
Nagyon boldog vagyok, és hálás vagyok nekik, ez olyan nagy ajándék számomra!
Ádám Petruska Andrást - akivel többször dolgozott már - kérte meg, hogy gitáron játssza fel a filmhez az aláfestő zenét. Nagyon finom lett, és ezúton is köszönöm Andrásnak is a közreműködést!
Ez a film már a második a Materra fennállása óta. Az elsőt Balogh Ágota készítette 2013 őszén, amelyben a munkára helyeződik a hangsúly.

Valamit azonban nem sikerült lencsevégre kapniuk: az új munkatársamat:
Én is csak korábban tudtam lefényképezni, amikor még igen sokat aludt. Mert érdekes a munkamegosztás ő alszik, én dolgozom. Igaz, mostanában már inkább nyargalászik az asztalokon, ahelyett hogy csak békésen dorombolna, de szabad neki - feltéve ha nem ott dolgozom éppen, mert macskalábnyom-mintás edényt egyelőre nem terveztem készíteni. Amikor a műhelyben vagyok, felugrik az ajtóra, megkapaszkodik ott, és és úgy, a párkányon lógva néz befelé nyávogva. Persze beengedem, megetetem, megitatom, és ha nem a kályha mellett alszik, hanem rosszalkodik, vagy már megunom, hogy ezredszer próbál a nyakamban letelepedni, akkor kitessékelem. Persze nem akar kimenni, mert a kutya lesben áll az ajtóban. Akkor fel kell őt szállítani a teraszra, ahol biztonságban lehet. Aztán, ha a kutya elalszik a házában, az egész műsor kezdődik előröl. Így dolgozom, egészen addig, míg csak haza nem jönnek a gyerekeim az iskolából...
Jojoba a neve, a simulékony, emberbarát természete miatt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése