2014. április 29., kedd

Keddi műhelyvizit, amelyben az új poharak mellett színre lépek én is

Először is, van most a műhelyben egy erősen örvendező földműves, mert ma jelent meg a Nők lapja új, Enteriőr című különszáma, amelyben látható is, ahogy épp örül a műhelyében:
Kicsike lépés ez az emberiségnek, de nagy lépés a Materrának :-)

A napokban leginkább csak poharazgattam a műhelyben. Már a nyárra készülve készülnek ezek a kis másféldecisek, fül nélkül, fröccsözni, szörpözni, fagyizni, de turmix, vagy smoothie számára is remek lesz:
Persze van még valami más újdonság is a tarsolyomban nyárra, de erről egyelőre csitt!

Tegnapelőtt pedig WAMP volt, nekem az idei első, ami igazán klasszul sikerült.
Aznap, vasárnap hajnalban szedtem ki a kemencéből az utolsó negyven bögrét, fotóztam, aztán futás a nagyszülőkhöz Budapestre a gyerekekkel, és utána a vásárba, majd ugyanez visszafelé is - kemény teljesítménytúra, de mégis nagy feltöltődés egy-egy ilyen vásározós nap.
Legközelebb majd mutatok néhányat ebből az utolsó kemencéből is, annál is inkább, mert a legtöbbje már világgá ment, Franciaországba,Angliába, Olaszországba, Spanyolországba, Oroszországba, Bolíviába, Kínába, Japánba vagy Indiába... (ahogy a vevőim nemzetiségét saccolom).
A kedvencem a vásárban az a fiatal, valószínűleg amerikai srác volt, aki először vett egy kávéscsészét, jó nehezen döntötte el, hogy melyik legyen, aztán egy óra múlva visszajött, kicsomagolta az elsőt, és nagy morfondírozgatás után vásárolt hozzá még egyet, a leghozzáillőbbet, majd aztán pár órával később ismét visszatért, és az előző kettőt kibontva, hosszas mérlegelés után kiválasztott egy hozzájuk illő harmadikat is... :-)
Többen jelezték egyébként, hogy nagy problémát jelent számukra az, hogy túlságosan sokféle csészém van, és mind szép, így aztán nagyon nehéz eldönteni, hogy melyiket válasszák. :-D Sajnos, az a rossz hírem van, hogy ezen valószínűleg képtelen leszek változtatni...

6 megjegyzés:

  1. Remélem, az az amerikai srác törésmentesen haza tudta vinni a nagy gonddal kiválasztott kincseit oda a messzeségbe. :-)) Klassz a wampos kép a türkizeiddel. :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj, hát én is nagyon remélem! :-D (nagyonnagyon becsomagoltam, ofkorsz). Igen, most a kékeszöldek, azok nagyon :-)

      Törlés
  2. Szia Zsuzsi,
    hol lehet megvásárolni a kerámiáidat? Eszter

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Eszter! Hát ami ebben a pillanatban biztosnak tűnik, az a WAMP június 1-én, egy hónap múlva. Addig még lehet, hogy más is alakul, két bolt is van kilátásban, (ahol folyamatosan elérhető lesz egy változó készlet) viszont magasabb árakra lehet számítani. És talán lassan létrejön a webshop is, de ez utóbbival kapcsolatban már nem merek időpontot mondani, olyan rég napirenden van.

      Törlés